… vagyis „az osztályharc fokozódik”.
Tegnap egy Élmény volt az emberek számára a harmadik szünetben a 211-es terem előtt elsuhanni. Ugyanis szemtanúja lehetett az egész iskola annak, hogy két idióta két hatttalmas fánkot tuszkol le a torkán.
Az egész úgy kezdődött, hogy D. hozott egy fánkot tízóraira a suliba. Egy csokisat. Egy annyira csokisat, amelyet még nem látott a világ… a tetején színes, édes kis bogyócskákkal telerakva. A fánk tulajdonságai közé tartozik a rugalmatlanság megőrzése, a rajtalévő csoki olvadása 10 fokban, és nem utolsó sorban a csokidarabok tömeges lehullása kemény fizikai igénybevétel következtében.
Nos… D. egyik nap közölte K.-val, hogy „Képzeld, lemértem, és 5 perc kell hozzá, hogy megegyek egy fánkot.” Erre K. kitalálta, hogy D.-nél százszor gyorsabban tudja megenni. Aztán addig-addig folyt a szócsata, mígnem megegyeztek, hogy egyszer tartanak egy fánkevőversenyt.
És eljött ez a nap is az ”Életünk napjaiban”… mármint, hogy D. és K. sort szeretett volna keríteni erre a versenyre, és minél előbb pontot tenni a véget nem érő vitára. De, hogy elkerüljenek mindenféle szabálytalanságot a verseny folyamán… kellett egy bíró is. Nem is akármilyen bíró. Egy olyan, aki helyes ítélőképességgel rendelkezik, aki nem tud részrehajló lenni, aki a legmegértőbb, a legokosabb, a legszebb, a leg… szóval kiválasztottak engem. És én örömmel elvállaltam ezt is. Vajon miért?
A verseny előkészületei nagyban folytak, amikor már megérkezett a két versenyző a helyszínre. Úgy volt, hogy D. telefonjával rögzítjük az eseményeket, csak sajnos a telefon akkufeszültsége elég alacsony volt. Szóval… szerintem inkább fogjuk a technika ördögére ezt is.
Aztán előkészítettük a terepet, és a versenyzők már csak a végtelenségig folytatódó kajálásra vártak, mivel két napja csak a nagy megmérettetésre készültek. Magyarul boldogan éltek, amíg majdnem éhen haltak. Nah de a verseny…
Felkészülni (elővenni az egyik fánkot a két előhelyezett darab közül)… Vigyázzzzzz (két kézzel megragadva a száj elé helyezni)… RAJT!!! (azaz ENNI!!!)
És egy HATTTALMAS harapással elkezdődött a 2007-es Fánkevő VB. A játékosok nagyon sportszerűek voltak… csak egyszer-kétszer szabálytalankodtak. D.-t megpróbáltam eltántorítani a harapástól egy jó poénnal, mert igazából K.-ra fogadtam. Egy ideig ment is a dolog, csak aztán D.-nek lett egy mentora, és utána K.-val kellett foglalkozzak, mert BŐDÜLETES lemaradásban volt D.-hez képest.
D. kultúráltan zabált (!)… de vele ellentétben K. minden harapásával akkora csokiözönnel árasztotta el a folyosót, hogy azóta valószínűleg a Chocapic megszégyenülésében minden országban levette a reklámját a műsorról. („És akkor K. elárasztotta a búzamezőket…”)
Végül annyira izgalmas lett a meccs, hogy az utolsó harapás egyszerre ment végbe a két versenyzőnél. És akkor itt már csak a csámcsogás gyorsasága döntött. Vagyis csak az győzhetett, aki jól megrágta a kaját, majd utána kinyitotta a vizsgálóbírónak a száját… amely jobb esetben üres volt.
Ennek értelmében D. lett a győztes!!! K. végül még két percig ette az utolsó falatot (amely röpke számítások alapján egy fél fánknak minősült), aztán kiköpte a maradékot, mert annyira röhögött. Hát… ez egy Élmény volt.
… Ó, a régi szép idők… 2007-ben még volt bennünk igazi versenyszellem, hogy megdolgozzunk a saját igazunkért. Még ha ez átlagosan 10 kiló pluszt is jelentett. Ma már az alakunkra vigyáznunk kell, nem mindegy, hogy kövér karrierista-feminista antinőpicsák vagyunk, vagy pedig normális-abnormálisan vékony-8 gyerekes-gyík anyukák. Ma már rendes fröccsöntött műanyag fánkot sem lehet kapni a boltokban, csak paleot és gluténmenteset… organikus alapanyagokból, természetben lebomló csomagolással!! Értem én, de hol van ebből a bűnös élvezet??? Hát hová korcsult ez a világ???
Múltkor láttam a városban a feliratot: FAGYIVAL TÖLTÖTT KÜRTŐSKALÁCS
Hát… akkor visszajött pár gyerekkori emlék és próbálkozás… nemcsak az emlékeimben, de fizikailag is… a gyomromból. Biztos, hogy ki fogom próbálni… egyszer… ha összeszedem magam… nem telhet el úgy egy élet, hogy ezt nem kóstolom meg. És lehet, hogy ebből is egy evőverseny lesz… előbb-utóbb.
