Kicsit gyűrődik a kockás füzet, a takarónak nincs tartása, nem úgy mint a füst szagának a hajkoronámban, amit az ágy tetején hasalva is masszívan érzek. De jó is lett a karaj, kívül ropogott, belül pedig szaftos volt, és találtunk mustárt is nátrium-benzoát nélkül. Egy kupica pálinkával és gyöngyöző oldalúra hűlt Borsodival hálálkodtunk a szomszédnak, kinek tűzifája nélkül mindez ma nem jöhetett volna létre. Mert így jár aki Jengát játszik égő tűzifával, mindig fogadunk, mikor és melyik irányba fog ledőlni, miközben körbeüljük és szipókázzuk a friss levegőt, a szúnyog pedig táplálkozik a fenekünkből. Szóval úgy jártunk, hogy elfogyott 2 nap alatt 60 kg tűzifánk. Apropó fánk.

A poroszlói szabadstrand után Sarud felé egy utcányit haladva a gáton ér el az ember abba az étterembe, ahol csak hot dog van, lángos és fánk, utóbbi kettő viszont olyan, de olyan, életemben soha jobban nem kóstoltam. Ropogós részek váltakoznak puha szaftos tájakkal úristen, majdnem belefulladtam. A terasz a tó felett helyezkedik el, a kilátás eszméletlen, a beltér stílusos, az árak mesébe illőek, és hogy a lángos úristen mennyire finom! De ezt már említettem.

Kerüljétek meg a tavat ti is, ha erre jártok, a bicikli kölcsönző éppen az isteni lángosos előtt áll. A Sarokház Cukrászdában elfogyasztott mexikói kávé után volt elég lendületem a vadvirágos tarkaréten át vezető 70 km-hez, csak arra kellett figyelni, hogy a tó mindig a bal oldalunkon legyen és hogy ne tekerjünk túl a Hello Halon, különben lemaradtunk volna a hihetetlen harcsabureszről. Kár is lett volna érte, a Tisza csúcsragadozója annyira finom, nem is értem miért nem fogyasztom gyakrabban.